Jegy- és bérletvásárlás

Szeretne a legjobb helyen ülni? Tekintse meg a színpadot a nézőtér különböző helyeiről!
Jegy- és bérletvásárlás

művész


Csikós Attila

Csikós Attila

Csikós Attila az elmúlt évtizedekben íróként, publicistaként, dramaturgként számos folyóirat, napilap és színház külsős munkatársa volt.

Versei, novellái jelentek, jelennek meg számos folyóiratban, mint Törökfürdő, Életünk, Parnasszus, Új Holnap, Napút, ÉS, Kapu, Nagyítás, Kalligram, Hévíz, Opus, Új Forrás, Nyugat plusz, Hitel.

A 2016-ban létrejött Ártér folyóirat alapítója. Eddig nyolc könyve (prózák, versek, drámák) jelent meg többek között a Móra (Új Kozmosz könyvek), Ficsku Pál, a Fekete Sas Kiadó és a Kortárs Kiadó (Díszítők – drámák 2014. és A napon sütkérező hal – regény 2015.) gondozásában. Dramaturgként, irodalmi munkatársként, dalszöveg író-fordítóként (Kabaré, Egy éj Velencében, Grease, Boris Vian) dolgozott többek között a Madách Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Debreceni Csokonai Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban.

Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára írt darabját (Cartes Postales) bemutatta a Vörösmarty Színház. A Trió című darabja közönségdíjat nyert, később rádiójáték készült belőle. Bemutatták Két összeillő ember című darabját a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. (Ezt 2015-ben a Harag György Társulat tűzte műsorra Szatmárnémetiben.) 2012. őszén WaX című verses darabja részt vett a Kaleidoszkóp versfesztiválon, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. 2016-ban Szombathelyen az Iseumi Játékok programjában mutatták be Bagó Bertalan rendezésében a Krisztus Katonája (Szent Márton) című passiójátékot, melyben Berkes Gábor és Valla Attila voltak szerzőtársai. 2016. őszén megjelent az Életünk folyóiratban a De ki öli meg Cézárt? című abszurd drámája.  2017. március 31-én a Zichy Szín-Műhely – a Budapest Tavaszi Fesztivál keretében – bemutatta a Díszítők című darabját aB32 Galéria és Kultúrtér Színpadán.

 

Díjak, elismerések:

o    Békéscsabai Drámafesztivál - Közönségdíj - Trió című darab - 2012

o    Békéscsabai Jókai Színház és a Bárka folyóirat által meghirdetett drámapályázat nyertese - 2018

 

Színházi munkái:

o    Egerek és emberek – dramaturg (rendező: Szűcs Gábor, Madách Színház, 2001)

o    Kakukkfészek – irodalmi munkatárs, dramaturg (rendező: Szűcs Gábor, Madách Színház, 2002)

o    Kabaré – dramaturg (rendező: Szűcs Gábor, 2003)

o    Sógornők – irodalmi munkatárs, dramaturg (Győri Nemzeti Színház, 2003)

o    Többé-kevésbé – író, dramaturg (Budapesti Kamaraszínház, 2004)

o    Illuminációk – író, dramaturg (rendező: Zubornyák Zoltán, Merz Ház, 2004)

o    Pillantás a hídról – dramaturg (Győri Nemzeti Színház, 2005)

o    Díszítők – író (felolvasószínház, Fészek Művészklub, 2005)

o    12 dühös asszony – író (átírt változat), dramaturg (Győri Nemzeti Színház, 2007)

o    Békétlenek – író (rendező: Nagy Kati, Nagycenki Kastély 2007, Óbudai Társaskör 2009)

o    Marica grófnő – irodalmi munkatárs, dramaturg (Győri Nemzeti Színház, 2007)

o    Egy éj Velencében – magyar szöveg, dalok, dramaturg (Csokonai Nemzeti Színház, 2008)

o    Popshow – szövegíró (Nyugati Teátrum, 2008)

o    Stuart Mária – dramaturg (Vörösmarty Színház, 2008)

o    Grease – magyar szöveg, dalok (Madách Színház, Stúdió, 2009)

o    Gát – dramaturg (Vörösmarty Színház, 2009)

o    Cartes Postales – író, dramaturg (rendező: Hargitai Iván, Vörösmarty Színház, 2009)

o    Kabaré – dalszövegek, dramaturg (Vörösmarty Színház, 2009)

o    A kommunizmus története elmebetegeknek – dramaturg (Vörösmarty Színház, 2010)

o    Mindhalálig bisztró – író (felolvasás, Kecskeméti Katona József Színház, 2010)

o    Shakespeare énekel – író (Vizin Viktória (Ars Nova Énekegyüttes) koncert, Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2010)

o    WaX – író (felolvasás, Sufni Színpad, 2011)

o    Két összeillő ember – író (rendező: Telihay Péter, Vörösmarty Színház, 2012)

o    Trió – felolvasások (rendező: Zalán Tibor, Budapest Sötétkamra, Szarvasi Vízi Színház, Békéscsabai Jókai Színház, 2012)

o    WaX – (rendező: Romvári Gergely, Kaleidoszkóp Versfesztivál, Móricz Zsigmond Színház, 2012)

o    Mindjárt itt az este – (rendező: Telihay Péter, km.: Andai Györgyi, Gubík Ági, Zalán Tibor, Menszátor Héresz Attila, Szimpla Színház, 2012)

o    Kabaré – dalszövegek (Soproni Petőfi Színház, 2012)

o    L’élek – versek (Posta Victor önálló estje, Madách Színház, 2013)

o    Androgün levél – (Szimpla Színház, 2013)

o    Díszítők – felolvasás (Kortárs Kiadó kötetbemutató, Bem Mozi, 2014)

o    Díszítők – (felolvasószínház, Kultea, 2015)

o    Szent Márton – (zeneszerző: Berkes Gábor, dalszöveg: Valla Attila, rendező: Bagó Bertalan, Szombathely, 2016)

o    Díszítők – (rendező: Dolmány Attila, Zichy Szín-Műhely, B32 Galéria és Kultúrtér, 2017)

o    Trió – (rendező: Kőváry Katalin, Mozsár Műhely, 2017)

o    Két összeillő ember – (Harag György Társulat, Szatmárnémeti)

 

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Írta és szerkesztette
ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház

Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
  • Írta és szerkesztette
Budapest fölött az ég - Angyaltemető

Budapest fölött az ég - Angyaltemető

RS9 Színház
  • Író
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Dalszöveg

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!