Jegy- és bérletvásárlás

Szeretne a legjobb helyen ülni? Tekintse meg a színpadot a nézőtér különböző helyeiről!
Jegy- és bérletvásárlás

művész

Nótár Mary
3

Nótár Mary

Előadóművész, énekesnő.

Egészen fiatal korától énekel, édesapjával sokszor fellépett. Karrierje 2002-ben indult, miután 2001-ben egy tehetségkutatón felfedezték, így jelent meg első szólólemeze a 'Hajnalcsillag'. Nevével igazán a 'Romasztárparádé 2. 'című roma előadókkal közösen készített lemez megjelenése után találkozhattunk, a rajta található 'Itt a piros, hol a piros'…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Előadóművész, énekesnő.

Egészen fiatal korától énekel, édesapjával sokszor fellépett. Karrierje 2002-ben indult, miután 2001-ben egy tehetségkutatón felfedezték, így jelent meg első szólólemeze a 'Hajnalcsillag'. Nevével igazán a 'Romasztárparádé 2. 'című roma előadókkal közösen készített lemez megjelenése után találkozhattunk, a rajta található 'Itt a piros, hol a piros' című száma nagyon nagy sláger lett.

Magic World Media Kft.-hez (ma Skyforce Kft.), ahol L.L. Juniorral kezdett el dolgozni, és innentől kezdve a karrierje ugrásszerűen fejlődni kezdett. 2008-ban megjelent a 'Hódító varázs' című ötödik szólólemeze, amelyen a közös produkció az Összetart a dal a ranglisták élére került. 2009-ben megjelent hatodik szólólemeze az 'Érzések', amelyről egy újabb sikerdal, a 'Piros színű ruha' lett sokak kedvence.

2010-ben produceri gárdája imageváltás mellett döntött, így a már 10 éves múlttal rendelkezö Magic World helyét átvette a Skyforce, és ennek a gyümölcse egy új kiadvány: a 'Rumcsaka'. Itt már a megszokottól eltérően Nótár Mary megmutatta, hogy nem csupán a mulatós stílusban tud igazán remekelni, hanem a pop világában is otthon érzi magát, ennek példája leginkább első önálló videoklipje, a 'Vártalak'. Az egyik legnézettebb énekesnő a youtube-on magyarországon. Rázd meg című videoklipjét több, mint 8.000.000-an látták. Karrierje, pályafutása és sikerei folyamatosan növekszik, melyet a legjobban az bizonyítja, hogy Facebook olalának rajongói tábora ma már több, mint 150.000 ember.

Diszkógráfia:
2002. Egyszer egy éjszaka
2002. Hajnal csillag
2004. Jeges szív
2007. Cigánylány
2008. Hódító varázs
2009. Érzések
2010. Rumcsaka
2011. Életvirág
2012. Érezd a ritmust
2013. Jó a stílusom

CAMPUS Party - Nótár Mary

CAMPUS Party - Nótár Mary

Lovarda
  • Zámbó Jimmy-díjas és kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, énekesnő.
CAMPUS Party - Nótár Mary

CAMPUS Party - Nótár Mary

Lovarda
  • Énekesnő
CAMPUS Party - Nótár Mary

CAMPUS Party - Nótár Mary

Lovarda
  • Zámbó Jimmy-díjas és kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, énekesnő.
CAMPUS Party - Nótár Mary // DE hallgatói

Mulat a Torony! / Nótár Mary

Mulat a Torony! / Nótár Mary

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Zámbó Jimmy-díjas és kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, énekesnő.
NÓTÁR MARY élő koncert

NÓTÁR MARY élő koncert

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Zámbó Jimmy-díjas és kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, énekesnő.
NÓTÁR MARY élő koncert Budapesten

NÓTÁR MARY élő koncert Budapesten

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Zámbó Jimmy-díjas és kétszeres Fonogram-díjas előadóművész, énekesnő.
Nótár Mary Valentin Napi koncertje

Nótár Mary Valentin Napi koncertje

GAG Management Kft.
  • Énekesnő
PÁBIJUBILEUM 75 - 25

PÁBIJUBILEUM 75 - 25

Margitszigeti Színház
  • Vendég

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!