Jegy- és bérletvásárlás

Színész.
2006-ban végzett a Pesti Magyar Színiakadémián, majd 2009-ben színészi végzettséget szerzett a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán. 2009-2012 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, majd
2013-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatához csatlakozott.
Szerepei:
2013/2014-es évad:…
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán:…
Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..
Ulrich Hub Náthán gyermekei című műve nyomán színpadra alkalmazta és részben írta: Madák Zsuzsanna Ulrich Hub Náthán gyermekei című…
A korhű dokumentumokra épülő történet arra keresi a választ, hogyan maradhatunk önmagunk a történelem viharai közepette, vagy éppen hogyan…
Valló Péter és Vajda Katalin virtuózan nosztalgikus komédiája egyszer már meghódította a nyíregyházi közönség szívét, hosszú időn át volt…
Örökzöld vígjátéki témákat boncolgató játék ízig-vérig mai köntösben – a szórakozás elkerülhetetlen. Az előadás érdekessége, hogy a darabot Szente…
Főhőseinknek ezúttal ki sem kell lépniük rendelőjük falai közül, hogy valós és vélt ismerősök, kollégák és rokonok látogatásai tegyék…
Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..
Csupa élet vígjáték, népszerű muzsika, felhőtlen szórakozás.
Színész.
2006-ban végzett a Pesti Magyar Színiakadémián, majd 2009-ben színészi végzettséget szerzett a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán. 2009-2012 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, majd
2013-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatához csatlakozott.
Szerepei:
2013/2014-es évad:
Tűzoltó leszel s katona!
Nick Whitby: Lenni vagy nem lenni
Lyman Frank Baum – Kardos Tünde: Óz, a nagy varázsló
Török Sándor – Kardos Tünde – Forgács Péter: Ez az enyém!
Lőrinczy Attila: Balta a fejbe
2014/2015-ös évad:
Lénárd Róbert: Tetkó
Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni: Hair
Martin McDonagh: Alhangya
2015/2016-os évad:
Agatha Christie: Az egérfogó
Moliére (Peer Krisztián és Naszlady Éva átdolgozás alapján): Tudós nők
Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda - Ábrahám Pál: Bál a Savoy-ban
2016/2017-es évad:
Frantisek - Déry – Pós – Presser – Adamis: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Fekete István: Vuk
Tim Allgood - Michael Frayn: Függöny fel!
Ravn - Lars von Trier: A főfőnök
2017/2018-as évad:
Kádár úr - László Miklós: Illatszertár
Herceg - Thomas Middleton: Asszony asszonynak farkasa
Dr. Gémes Zoltán - Warren Adler: A Rózsák háborúja
Kalács Kázmér - Devecsery László: A kék pék
2018/2019-es évad:
Szűcs János - Szente Vajk: Meseautó
Banquo - William Shakespeare: Macbeth
Oscar - Claude Magnier: Oscar
Bob - Huszka Jenő – Martos Ferenc – Bakonyi Károly: Bob herceg
2019/2020-as évad:
Engelmayer – Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Joe – Patricia Resnick: 9-től 5-ig
Vasgyúró – Móricz Zsigmond: Úri muri
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!