Az özvegy Lord Meldrum öccsével, anyósával, két lányával éli a húszas évek Londonjának felső tízezerbeli életét. A kényelmüket szolgáló szakácsnő, az inas, a komornyik, a szobalány legalább olyan színes egyéniség, mint a ház urai.

Kisváros az olasz tengerparton, annak is varázslatos, napfényes főtere. Nincs is jobb hely arra, hogy szerelemről, vágyról, tavaszról szóljanak az örökzöld slágerek. Imádnivaló, bolondos szereplők gabalyítják a szálakat: Don Tomao, a korosodó amoroso, könnyűvérű szobalánya, leleményes panziósnő, a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló presszós, az életunt milliomos és a többiek mind kergetik álmaikat, míg a komédia közepén ott áll szédülten egy magyar lány…

A magyar néprajztudomány hosszú időn keresztül alig fordított figyelmet a parasztság szerelmi életének kutatására. Az idevonatkozó megfigyelések többnyire esetlegesek, véletlenek voltak. Általánosan hatott az a nézet, hogy a „komolytalan pikáns” témakör tudományos vizsgálata felesleges vagy éppen igazi tudóshoz méltatlan időtöltés. Az előadáson olyan tabutéma kerül terítékre, amely ma sem elfogadott beszédtéma, különösen nem a falusi öregek szerint.