Csehov Ivanovja néhány éve teljes hittel, fáradhatatlanul tekintett a jövőbe, aztán egyik napról a másikra – harmincöt évesen – elhatalmasodik rajta a rosszkedv, az undor önmagától és környezetétől. Bűntudat gyötri. Képtelen megfejteni ennek a változásnak az okát. Részlet, melyben feleségével – Anna Petrovnával – beszél:

„Édes kicsinyem, drágaságom, szegénykém, könyörgök, ne akadályozd, hogy esténként elmenjek hazulról. Ez kegyetlen, igazságtalan dolog a részemről, de engedd meg nekem ezt az igazságtalanságot! Itthon nekem rettentően nehéz! Ahogy lemegy a nap, a lelkemet bánat kezdi mardosni. Ne kérdezd, mitől, mert nem tudom. Ha meg odaérek Lebegyevékhez, még rosszabb; ha visszaérek, itt megint csak a bánat, és egész éjjel így megy... Kétségbeejtő!”