A főszereplő kisfiú szenvedélyes úszó, akit szeretett nagypapája edz. Miközben ő egyre jobb eredményeket ér el, a nagypapa viselkedése fokozatosan megváltozik: először csak elfelejt egy-két apró dolgot, aztán zavartan kezd viselkedni; elfelejti a tárgyak nevét, eltűnik, meggyanúsítja az unokáját, hogy ellopta a pénzét, végül már saját tükörképét sem ismeri fel. A fiú kétségbeesetten próbálja megőrizni a régi kapcsolatukat, miközben szégyelli és titkolja is nagyapja állapotát, mert fél, hogy otthonba kell küldeni. A darab érzékenyen ábrázolja a családtagok tehetetlenségét és fájdalmát, miközben nem feledkezik meg a közösen átélt szép pillanatokról sem.

A művet 2009-ben mutatták be a saarbrückeni Theater Überzwergben, és 2010-ben jelölték a rangos Mülheimer KinderStückePreis díjra, amit a Mühlheimi Színházi Napok keretében osztanak ki németnyelvű gyerekdaraboknak.

A láthatáron egyaránt szól gyerekekhez és felnőttekhez, és empatikusan vezeti be a közönséget az Alzheimer-kór által érintett családok mindennapi küzdelmeibe.