Buy tickets and season tickets

Cseh Tamás munkásságának állít emléket Az „Apa kalapja” című produkció, melyet István István, Olajos Gábor, Horányi Tamás, Szántó Sándor és Miklós-Kun Alexandra adnak elő november 03-án a Bencs Villában.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Friday, November 03 2023 6:00PM
„Apa kalapja” – Cseh Tamás est
István István, a Móricz Zsigmond Színház színművészének előadásában
Cseh Tamás 1943 januárjában született. 1961-ben Budapesten a József Attila Gimnáziumban érettségizett. 1970-71-ben ismerkedett meg Bereményi Gézával, aminek eredményeképpen néhány hónap alatt több száz dal született. 1972-ben vált széleskörben ismerté, miután bekerült Jancsó Miklós „Még kér a nép” című filmjének alkotói stábjába.
Dal – és sanzonénekesként 1974-ben kapott működési engedélyt. A Levél a nővéremnek című album 1977-ben jelent meg. Ezen szerepel az „Apa kalapja” című dal is. 1981-ben adták ki Műcsarnok című nagylemezét, mely a korábbi koncertek legsikeresebb darabjait tartalmazta.
Később a Katona József Színház társulatának tagja lett. Ez idő alatt több új dal és album is született. Többek között a Frontvonulás, az Utóirat vagy az Új dalok című lemez, melyen a régi dalok új hangszerelésben szóltak.
Előadók:
István István
Olajos Gábor
Horányi Tamás
Szántó Sándor
Veczán Emese
Örökzöld vígjátéki témákat boncolgató játék ízig-vérig mai köntösben – a szórakozás elkerülhetetlen. Az előadás érdekessége, hogy a darabot Szente Vajk, a stílus szakavatott mestere ezúttal íróként jegyzi, a rendező pedig Nagy Sándor, aki a korábbi bemutatón Simont alakította.
A korhű dokumentumokra épülő történet arra keresi a választ, hogyan maradhatunk önmagunk a történelem viharai közepette, vagy éppen hogyan nőhetünk fel egy elsőre talán szokatlannak látszó feladathoz.
A már jól ismert szereplők mellett új karakter is megjelenik a készülő előadásban, Vendel, a szarvasbogár figurájával egészül ki a népszerű és összetartó kis baráti csapat. Az új történetekben bőven akadnak izgalmas kalandok és váratlan helyzetek, melyekben egymás iránti érzékeny figyelemmel segíti egymást a pajtási társaság.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.