Béres József, a Széchenyi–díjas kutató–feltaláló a hetvenes évek elején alkotta meg a Béres Cseppet. 1975–ben kuruzslás vádjával eljárás indult ellene. Következő évben bejelentette a szabadalmat, amely gyógyhatású készítményként került forgalomba. 2000–ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították.

A drámai fordulatokban bővelkedő kortárs színmű megrendítő képet fest a Kádár–korszak bürokratikus viszonyairól, mely minden újat, egyénit, a hivatalos iránytól eltérőt gáncsolt. Béres József hűséges maradt elveihez, az akkori hatalom nyomása ellenére sem hagyta el hazáját, ragaszkodott ahhoz, hogy találmánya Magyarországon szolgálja a betegek gyógyulását. „…Egyszer csak behívattak a Központi Bizottságba Aczél elvtárshoz, aki azt mondta nekem: „Annyi pénzt adok magának, amennyit akar, amennyit kimond a száján, csak hagyja el ezt az országot, és adja át a naplóit, kutatási eredményeit annak, akit én megnevezek.” Erre azt válaszoltam: „Az én őseim itt éltek, itt haltak meg, itt gürcöltek, itt fizettek adót. Nekem nem átjáróház ez az ország. Én szeretem ezt a népet, és nem hagyom el.” (Béres József, 1999) A világhíres kutató–feltaláló halálának tizedik és a gyógyszer–szabadalom benyújtásának 40 éves jubileumán az Újszínház ezen előadással tiszteleg a Béres–életmű előtt.